Diagnózis előtt

A mai témám úgy gondolom, nagyon fontos az érintett családok számára, de eddig nem mertem róla írni. Egészen egyszerűen azért, mert nagyon összetett kérdésről van szó, amit sokfelől meg lehet közelíteni és többféle válasz van rá. Itt sem fogom száz százalékosan körüljárni, inkább csak gondolatokat vetek fel. A kérdés a következő:
Ha pszichés/tanulási/viselkedési zavart veszünk észre gyermekünknél, esetleg autisztikus jegyeket fedezünk fel (esetleg a közösségben, óvodában, bölcsődében, iskolában jeleznek komolyabb problémát), kérjünk-e szakembertől/szakbizottságtól, esetleg pszichiátriáról hivatalos diagnózist, szerezzünk-e "papírt"?

1.  Legyen-e papír? Kell-e a diagnózis?

• Ismerek olyan szülőket, akik enyhe problémával rendelkező gyermeküket nem vitték szakemberhez, mert a diagnózis egyben címke is, megbélyegezhet, hátrányba kerülhet miatta a gyermek. Inkább a végsőkig toleránsak vele és bíznak benne, hogy majd "kinövi".
• Beszéltem már több olyan családdal is, ahol azért halasztgatták sokáig a szakemberhez való fordulást (bár érezték szükségességét), mert féltek a diagnózistól. Nem egyszerű egy hozzáértő szakember szájából hallani, majd hivatalos papírra leírva is látni, hogy a gyermek autista. Nekünk sem volt az.
• Bár mint már sokszor említettem, nekünk mindig sikerült megtalálni a megfelelő szakembereket, bizony a rendszernek vannak hibái. Számos olyan szakbizottsági vizsgálatról hallottam, ahol nagyon nem adekvát eredmények jöttek ki, a hivatalos papíron még azt sem sikerült eltalálni, hogy jobb- vagy balkezes a gyermek. Nem ismerem ennek a hiányosságnak a pontos okait, nem is szeretnék utána menni. Ennek kapcsán csak annyit, hogy tudok olyan családról, akik teljesen kikerülték a hivatalos utat és alternatív megoldásokkal, magánúton kezdték el fejleszteni, kezelni gyermeküket, szép sikerrel.
• Véleményem szerint ha sikerül megtalálnunk a megfelelő szakembereket, és nem  megmásíthatatlan ítéletként fogjuk fel a diagnózist, a "papírt", akkor számos előnye származhat belőle a gyermeknek, a családnak, a közösségnek ahová a gyermek jár.

2.  Milyen előnyeink származhatnak a diagnózisból, ha néhány dologra odafigyelünk?

• Megfelelő szakembert, szakbizottságot találva diagnózisunk iránymutató lehet a továbblépéshez, a fejlesztéshez. Alkalmas a javasolt terápiák kijelölésére, a közösség tennivalóinak kijelölésére.
• Diagnózistól függően a gyermek a közösségben kettőnek, vagy háromnak számíthat, így ennek megfelelő normatíva járhat az óvodának/iskolának, illetve óvodán/iskolán belül a gyermek ingyenes gyógypedagógiai fejlesztést kaphat. 
• Iskolaválasztáskor nagy segítség volt az, hogy a már meglévő, hiteles szakvéleménnyel a kezünkben indulhattunk el megkeresni a Fiunknak legmegfelelőbb intézményt, így kevesebbet kellett magyarázkodni és az elejétől fogva nyílt lapokkal játszhattunk, a pedagógusok is láthatták, hogy van ugyan probléma, de dolgozunk rajta és van segítség.

3. Amire nagyon figyeljünk!

• FONTOS: BIZONYOS DIAGNÓZISOK (PL. AUTIZMUS) KIZÁRHATJÁK A GYERMEKET EGYES ÓVODÁKBÓL, ISKOLÁKBÓL, ezért nagyon fontos, hogy tájékozódjunk az óvodában, iskolában, a szakbizottságnál, hogy milyen típusú szakvéleménnyel járhat az általunk megfelelőnek talált óvodába/iskolába az adott gyermek! Ha már találtunk neki egy elfogadó közösséget, ahová beilleszkedett, ahol van helye, ahol van lehetősége fejlődni, ahol nem hátráltatja a többeket sem, de az intézmény hivatalosan nem fogadhat pl. autista gyermeket, akkor érdemesebb nem kérni a hivatalos szakvéleményt és a probléma tudatában magánúton fejleszteni.
• Sokszor elég hosszadalmas folyamat, amíg a gyermek szakvéleményt kap. Nagyon fontos, hogy már a szakvélemény, diagnózis előtt is INDULJUNK EL VALAMERRE. Ahhoz, hogy keressünk egy TSMT-terapeutát, hogy elvigyük a gyermeket természetgyógyászhoz, hogy elhagyjuk étrendjéből a cukrot, glutént, vagy tejet, esetleg utána nézzünk a GAPS-diétának, hogy homeopátiával, vagy kineziológiával próbálkozzunk, hogy megtanuljuk az agykontrollt, nem kell a szakvélemény!

A kérdés második felét a következő bejegyzésemben tárgyalom, vagyis mit kezdjünk a diagnózis után, hogyan dolgozzuk fel, hogyan kommunikáljuk, merre induljunk el?
Mindkét témával kapcsolatban nagyon szívesen fogadok tapasztalatokat, véleményeket a hozzászólásokban.