Persze nem egyik napról a másikra. Rengeteg munka, kitartás, erőfeszítés, lelkesedés, könyörgés, alkudozás, fenyegetés, vesztegetés van az eredmények mögött. Meg persze rengeteg közös élmény, nevetés, siker, örömujjongás, rácsodálkozás is.
Hogyan is nézett ki nálunk ez az egész?
4 éves fiunkkal rátaláltunk egy fantasztikus gyógypedagógusra, aki a módszer ismerője és alkalmazója. Ő felmérte Gergőt és ezután összeállított és betanított nekünk egy otthon végzendő gyakorlatsort. Ehhez gyorsan be kellett szereznünk egy gördeszkát, egy kisebb trambulint, 2 ugrálókötelet, babzsákot, billegődeszkát (ezt Apa legyártotta), nagy labda, és forgószék szerencsére volt otthon.
Az egyéni tréning úgy nézett ki, hogy 2 hétig heti háromszor, 4 hétig heti ötször és újabb 2 hétig heti négyszer kellett megcsinálni az előírt gyakorlatokat. 4 hét otthoni feladatozás után következett a kontroll, ekkor a gyógypedagógusunk megnézte, hogy haladunk, ha szükséges volt, alakított a feladatokon. Amikor kifutott a 8 hetes program, újabb feladatsort kaptunk. A feladatok rendkívül változatosak voltak. Az első tréningekben a durvább idegrendszeri stimulálások domináltak: pl. fejjel lefele lógatás, rázás, forgatás, majd egyre finomodtak, nehezedtek a feladatok, egyre aktívabb részvételt kívántak a gyerkőctől.
A hatás szinte rögtön megmutatkozott. Általánosságban mondhatom, hogy a tornák elején hatalmas visszaesések tanúi voltunk, sokszor aggasztó tünetekkel (pl. szélsőséges hisztik, dacosság, nyugtalanság, nyálfolyás, teljes bezárkózás, stb.), ebből látszott mindig, hogy a tréning hozzányúl az idegrendszerhez, felkavarja az állóvizet. Azután 2-3 hét elteltével nemhogy megszűntek ezek a tünetek, hanem jókora fejlődésbeli ugrás következett be.
Kisebb-nagyobb szünetekkel 2 és fél évig csináltuk a tréninget (10 gyakorlatsor), beépült az életünkbe, vittük vidékre a Nagymamáékhoz, illetve nyaralni a billegő deszkát és társait...a csomagok már csak az utastérbe fértek.
Azért fontos megjegyezni, hogy nem mindenkinek szükséges ilyen sokáig csinálni a tornát, sok esetben fél év-egy év alatt is teljes a siker.
És most nézzük a teljesség igénye nélkül TSMT-sikerlistánkat!
- pánikrohamok teljes eltűnése
- bizonyos helyzetektől, emberektől, bagolytól való félelem eltűnése
- fej falba verésének elhagyása
- megkésett szobatisztaság rendeződése
- kimaradt miért-korszak bepótlásra került
- én-tudat kialakulása
- rajzolás beindulása
- hihetetlen mértékű ügyesedés nagymozgásban, finommozgásokban egyaránt
- beszéd árnyaltabbá válása
- számos autisztikus tünet elhagyása (pl. röpködés, dolgok pörgetése, echolália, stb)
- nyitottabbá, érdeklődőbbé, közlékenyebbé válás
- figyelem, koncentrációkészség fejlődése
Idegrendszeri problémák, idegrendszeri éretlenség esetén nagyon-nagyon ajánlom, természetesen szakképzett TSMT terapeuta vezetésével. Szakmaibb, objektívebb információkat itt találsz a tornáról.
Következő bejegyzésemben arról beszélek, hogyan zajlik a TSMT csoportban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Szia!
Szeretném, ha megjegyzéseiddel, hozzászólásaiddal segítenél nekem kitalálni, hogy mi is az, ami az olvasóimat legjobban érdekli, mi is az, amiben segíteni tudnék?