Hogyan beszéljek, illetve beszéljek-e gyermekem másságáról? Itt most nem a közvetlen környezettel (Nagyszülők, óvoda, iskola, közeli barátok) való kommunikációról beszélek, hanem a tágabb környezettel (távolabbi rokonok, utcabeliek, fogorvos, boltos néni, távolabbi ismerősök, játszótéri anyukák/apukák, stb...)
Gyermekem "kicsit más", vannak bizonyos, első ránézésre nem látható nehézségei. Sokszor (egyre többször) még a második benyomásra sem különbözik a többiektől. Bizonyos helyzetekben viszont elég furcsán viselkedik. Bizonyos helyzetekben jóval lassabb, "ügyetlenebb", mint társai (de van olyan, amiben ügyesebb, mint az átlag). A felszínes, kívülálló felnőtt sokszor csak azt látja, hogy egy szép, egészséges, okos tekintetű fiú "direkt" nem figyel, "direkt" nem ért, "direkt" nem kommunikál, időnként úgy hisztizik, mint egy hároméves (amióta diétázunk, azóta nem), másképp játszik, másképp beszélget, stb...
Sokan csak azt érzékelik, hogy valami nincs rendben ezzel a gyerekkel. De vajon mi?
Szerencsére van sok kedves, toleráns ismerősünk, akik a szívükkel látnak. Valószínűleg ők is észreveszik a furcsaságokat, de elsősorban azt látják, hogy mennyire eredeti, okos, szeretetreméltó ez a fiúcska. Érdekes módon az ilyen emberek közelében sokkal kevésbé viselkedik furcsán. Itt látszik az, hogy viselkedésében, fejlődésében a gyermek mennyire megfelel az elvárásoknak. Ha normálisként kezeljük, akkor normális is lesz.
De mégis! Mit kezdjünk a csodálkozó-kérdő tekintetekkel, az esetleges beszólásokkal, a türelmetlenséggel?
- Tudatosítsuk magunkban, hogy minél természetesebben, lazábban kezeljük gyermekünk furcsaságait, a környezet is annál kevésbé fog megütközni rajta! Nem kell feltétlenül megmagyarázni gyermekünk viselkedését. Ha épp abban a pillanatban csodálkoznak is rajta, majd pár perc múlva elfelejtik.
- Ha olyan helyzetbe kerülünk, hogy szükséges mégis valamennyi magyarázat, próbáljuk címke nélkül, pozitívan megfogalmazni az adott helyzetben felmerülő nehézséget! (Pl. türelmetlenkedő orvosnál: Gyermekemnek kissé megkésett a beszédértése, kérem legyen vele türelemmel!)
- Ha mindenképp beszélnünk kell róla, igyekezzünk nem a gyermek feje fölött kimondani a jelenlegi diagnózist. Viszont én a "címke" (pl. autista, hiperaktív, stb...) kerekperec kimondása helyett inkább az ilyen megfogalmazásokat szeretem: "Nehézségei vannak a kapcsolatteremtés és az érzelemfelismerés terén, de szépen fejlődik." vagy "Most még nehezen viseli a tömeget és a zajos helyeket."
Az első ponthoz kapcsolódva, ha természetesen, pozitívan állunk gyermekünkhöz, egyre kevésbé fogjuk vonzani azokat a helyzeteket, amelyekben magyarázkodnunk kell, ahol pedig beszélnünk kell a problémáról, könnyedén fognak jönni a szavak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Szia!
Szeretném, ha megjegyzéseiddel, hozzászólásaiddal segítenél nekem kitalálni, hogy mi is az, ami az olvasóimat legjobban érdekli, mi is az, amiben segíteni tudnék?