A vizuális napirend

Amikor nagyon enyhe az autizmus egy gyermeknél, vagy csak néhány autisztikus tünet van egyéb idegrendszeri éretlenségből származó tünetekkel, tanulási problémák, stb., akkor hajlamosabb az ember inkább az utóbbiakkal foglalkozni. Ennek sokféle oka van.

Ő is zseninek született...

Nemrégiben újraolvastam Peter Kline :Zseninek születtünk című könyvét, melyet minden szülőnek, tanárnak, agykontrollosnak csak ajánlani tudok.
A könyv arról szól, hogyan bontakoztathatjuk ki legjobban a bennünk és gyermekünkben (tanítványainkban) élő zsenit, hogyan hívható elő a mindenkiben meglévő kreativitás, hogyan válhat a tanulás, a megismerés, a munka, a tanítás és a gyereknevelés örömteli, izgalmas kalanddá.
A könyv 1. Függelékében a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek szüleinek dob mentőövet a szerző úgy, hogy egy agykárosodott gyermek édesanyja meséli el a történetét a szerző hozzászólásaival.

Pozitívan, röviden, egyre jobban....

Nehézségekkel élő gyerekkel boldogan...hogyan? Például így:

• Képzeld boldognak és egészségesnek nagyon sokszor, alfában és bétában!
• Örülj a legkisebb sikernek is vele kapcsolatban!
• Ha van egészséges testvére, adj hálát ezért nap mint nap!
• Mindig keresd azt, hogy miben jó, miben átlag feletti, miben különleges!
• Légy rá büszke!
• Nevess Vele, Rajta, Magadon!
• Ha hatékony fejlesztési módszerre, gyógymódra bukkansz, csináld!
• Problémáit fogadd el, majd keress megoldást rá! Soha ne fogadj el ilyen kezdetű diagnózist: "Az Ön gyereke soha nem lesz képes..../soha nem fog tudni.../mindig is nehézségei lesznek.../gyógyíthatatlan..."!
• Gondolj bele: ha ő nem lenne ilyen, te most nem az lennél, aki vagy! 
• Gondolj bele, nyilvános helyen nem az minősít Téged, hogy a gyereked hogyan viselkedik, hanem hogy Te hogyan reagálsz rá. Hatalmas tudatosságbeli előrelépés az, amikor az ember felül tud emelkedni a "mit szólnak a többiek" lemezen, és szívből tud cselekedni.
• Ne feledd, Ő is a saját útját járja, ahogyan Te is. Segíthetsz neki (sőt segítened kell), de az Ő útja nem a Te utad. Te a saját utadon jársz?

GAPs-diéta tippek

Hogyan lehet bevezetni egy ennyire speciális diétát, amikor nincs is a gyermeknél bizonyítva semmiféle ételallergia és nincs a közelben olyan orvos, dietetikus, aki az ügy mellett állna? Például fokozatosan. Már az előző bejegyzésemben is írtam, hogy mi nagyon fokozatosan vezettük be az életünkbe a változtatásokat, és még mindig nem tartunk a 100%-os GAPs-nél, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de már így is vannak eredmények.

Szerintem legegyszerűbb a háztartás vegyszermentesítésével kezdeni. Az nem kíván különösebb áldozatot a gyermektől és végső soron a szülőktől sem, ha szintetikus tisztító- és tisztálkodószereinket lecseréljük. És bármilyen hihetetlen, a környezet- és emberbarát megoldások egyben pénztárcabarátok is!

Kis lépésnek tűnik, de nagyon jelentős a cukor kiiktatása. Itt  döbben rá az ember, hogy az csak egy dolog, hogy az én konyhámban már nincs is cukor, és nem is veszek soha csokoládét, cukorkát..., mert ha szoktál túrórudit, gyümölcsjoghurtot, kekszet, üdítőt, bármilyen péksüteményt venni, étteremben, menzán pl. gyümölcslevest, főzelékféléket rendelni, akkor bizony van cukorbevitel.

A cukorról való leállással kezdődik az otthon sütés, én ekkor indultam el konyhai kísérletező kalandomban.
Úgyhogy talán az első lépések közé kell, hogy tartozzon az otthoni sütés-főzés kialakítása. Rászokni arra, hogy boltokban szinte csak az alapanyagokat veszi meg az ember, és a főételtől a desszertig, a kenyértől a joghurtig minden készételt otthon állít elő. (Ételallergiás gyerekek szülei tudják, miről beszélek :-). Ilyenkor kezdi el az ember értékelni a természetes nasikat, amikkel már nem kell semmit csinálni, csak a gyerek elé tenni, itt a gyümölcsökre, nyers zöldségre, aszalt gyümölcsökre, olajos magvakra gondolok. Ezekre érdemes "rászokni".

Jó módszer a diéta elkezdésére az, hogy kipróbálunk sok-sok receptet még nem élesben, és csak akkor állunk rá  a diétára, amikor már sok kipróbált, és a család (vagy legalább az érintett) által szívesen fogyasztott étel, desszert, kenyérféle van a tarsolyunkban.

Az is működhet, hogy fokozatosan hagyjuk el a tiltott dolgokat. Pl. 1-2 hétig csak a tehéntejet, bolti tejtermékeket mellőzzük, ha már ez működik, akkor jöhet a glutén, majd néhány hét (vagy hónap)után minden gabona, és folytathatjuk, vagy megállhatunk ott, ahol javulást észlelünk.

Nekem még ennél is jobban tetszik az a módszer, hogy mindig csak egy étkezésre koncentrálunk. Pl. elhatározzuk, hogy csak a reggelit átállítjuk a GAPs diétának megfelelőre. Amikor ez már rutinszerűen megy, akkor lehet reggeli+kisétkezések, nasik. Ezután a vacsora, majd végül az ebéd is. Ez alatt a folyamat alatt akár hónapok is eltelhetnek.

Következő bejegyzéseimben folytatni fogom ötletelésemet, de még egy dolgot fontosnak látok leszögezni!
Nem szabad belezakkanni a diétába! Olyan tempóban és mértékben érdemes bevezetni, ami még "jól esik", ami mellett még élvezni tudjuk a konyhában kísérletezést és azt, hogy teszünk a gyerekünk egészségéért. Nagyon fontos, hogy ne a kerülendő ételektől rettegjünk, hanem koncentráljunk az ajánlott, megengedett finomságokra, írjuk össze a lehető legtöbb ételféleséget, ami ezek közül a család szája íze szerint való. Meglepően hosszú lehet a lista! :-)
Mindenkink jó tisztulást, gyógyulást akár ezen az úton, akár más módon!

GAPS Diéta - lehetetlen?

Ha egy tanulási- és/vagy viselkedési problémával, netán autizmussal élő gyermek édesanyja kezébe kerül a GAP-szindróma című könyv, vagy benéz a GAPs-diéta honlapjára, és úgy dönt, hogy belevág a diétába, valószínűleg a sok-sok kétség mellett (valóban működik?) az az első gondolata, HOGYAN lehet ezt megvalósítani? Most akkor éjjel-nappal főznöm kell? Nem mehetünk vendégségbe? Mi lesz az oviban/suliban? Mennyibe fog ez kerülni? És egyáltalán meg fogja ezeket enni a gyerek?

Moksa Elixír, avagy hogyan tanultunk meg aludni 6 évesen?

A Moksa Elixír nem csodaszer, "csak" egy zseniális magyar találmány. A homeopátia és a Bach-virágterápia alapelveit ötvöző információs készítmény, egy szelíd gyógymód. Mint a homeopátiás szerek általában, nem hat egyik napról a másikra, viszont a probléma gyökerét szünteti meg, a testi tünetet kiváltó lelki blokkot oldja föl. Ezért sok esetben nemcsak egy adott betegség, vagy tünet megszűnését tapasztalhatjuk, hanem hangulatbeli, személyiségbeli, életvezetésbeli pozitív változásokat is. Például az önbizalom növekedése, a kapcsolatok javulása, nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá válás, "életfeladat" megtalálása.

Gyógyítható?

Az általam ismert és tárgyalt gyermekkori (és felnőttkori) idegrendszeri problémák (autizmus, hiperaktivitás, diszlexia, diszgráfia, figyelemzavar)  a hivatalos álláspont szerint nagyon jól fejleszthetőek, de "kigyógyulni" nem lehet belőlük. Esetleg enyhébb esetekben "kinőhetőek". Ez utóbbit nemrégiben egy gyerekpszichiáter mondta nekem az autizmusról, miszerint ez a legújabb megfigyelés. Az én álláspontom (és tapasztalatom) az, hogy meg lehet gyógyulni, vagy legalábbis meg lehet közelíteni az egészséges állapotot.

Ne csináld helyette!

Egészségesen fejlődő kisebbik gyermekemnél azt figyeltem meg, hogy bármit is csinálok, ő egyenesen halad az önállósodás útján, ha valami nem megy neki, akkor sem engedi, hogy segítsek, hanem addig-addig próbálgatja, amíg össze nem jön a dolog. Nos ez nem így van a "kicsit más" fiamnál.

Fogadd el!

Milyen elcsépelt mondat! Akinek valamilyen nehézséggel élő gyerkőce van, főleg ha már a "gyógyíthatatlan" címkét is megkapta, ezt is hallotta már: "Ne edd rajta magad! Nyugodj bele, fogadd el!" Nos én nem mondom ezt, meg mást sem, hogy mit csinálj, ha hasonló cipőben jársz, csak azt mesélem el, én mit csináltam.

Hát először majdnem belezakkantam, a tünetek megjelenése, illetve a diagnózis utáni kb. másfél év nagyon nehéz volt. Aztán elindultunk fölfele. Először is egy természetgyógyász azt mondta róla, hogy ő egy kristálygyerek, nagyon különleges ember, és hogy legyek büszke rá, hogy engem választott anyukájának, mert én tudom segíteni őt életfeladata beteljesítésében.
Nem tudom, valóban kristálygyerek-e, nem értek hozzá, illetve úgy gondolom, minden gyermek különleges, és mindenki feladattal jön a Földre. Viszont rádöbbentem arra, hogy igenis, lehetek rá büszke, lehetek vele boldog, ő akármilyen is.
Miért is kellene egy gyerkőcnek úgy viselkednie, olyan tempóban fejlődnie, úgy játszania, úgy beszélnie, mint a többieknek, vagy mint ahogy a nagykönyvben meg van írva, ahhoz, hogy az édesanyja örüljön neki? Mi van akkor, ha őt az teszi boldoggá pillanatnyilag, hogy egy saját költésű, látszólag értelmetlen versikét ismételget? Mi van akkor, ha röpköd a kezével? Mi van akkor, ha kiakasztják a hangos, túlzsúfolt helyek, és a hipermarketben befogott füllel mászkál, és egyre hangosabban dünnyög? Neki perpillanat erre van szüksége, és kész! Attól még ő egy csodálatos ember! És én sem attól leszek mintaanya, mert a gyerekem mintaszerűen viselkedik, és attól sem, hogy mások mintaanyának gondolnak. Ahhoz, hogy az ember "elég jó anya" tudjon lenni, végérvényesen ki kell lépnie a "mit gondolnak rólam?" című kérdéskörből. Igazán szívből csak ezután tudunk cselekedni.

Azt hiszem, nálunk itt történt meg az elfogadás. És ettől kezdve tudtunk megint úgy élni, mint egy kétgyerkőcös, boldog család, örömünkben sírni a legkisebb sikereken, nevetni a nehézségeken, igazán megélni és nemcsak túlélni életünk eseményeit. És ahogy megtörtént ez az elfogadás, a probléma elengedése, a hétköznapok megélése úgy, ahogy vannak, tódulni kezdtek az életünkbe azok a módszerek, emberek, anyagok (táplálékkiegészítők, homeopátia, diéta), amelyek és akik az utóbbi időszakban megélt hatalmas gyógyulást, fejlődést hozták.

Mert azt elfogadtuk, hogy ő ilyen, de ez csöppet sem azt jelentette, hogy beletörődtünk abba, hogy nehézségei, problémái vannak. Ettől kezdve az volt a cél , hogy mint család, jussunk minél közelebb az EGÉSZség állapotához, mindegyikőnk találja meg a helyét a világban, és G. legyen JÓL. Vagyis legyen egészséges, vidám, kiegyensúlyozott. És lőn...

Egészségmanó, avagy gyermekeim első találkozása az agykontrollal

2012 áprilisa volt, virággal teli, kicsit napos, kicsit esős idő, amikor megtettem első nagyobb lépésemet a jobb agyfélteke felé. Az agykontroll tanfolyam első hétvégéje után, szerintem sok alfajáró társamhoz hasonlóan, feldobva, feltöltődve indultam haza, tudván azt, hogy az ott megszerzett tudással már nem leszek képes ugyanúgy gondolkodni és ugyanúgy tekinteni az életünkre és a problémáinkra (amelyek valójában FELADATOK), mint azelőtt. Két gyermekem bágyadtan, tüsszögősen, köhögősen várt otthon.
A tanfolyamon megtanultuk, hogy gondolataink, szavaink és elménkkel alkotott képeink segítségével tudunk hatni szervezetünkre, sőt mások szervezetére is, betegség esetén elő tudjuk idézni, fel tudjuk gyorsítani a gyógyulást.
Természetesen rögtön elkezdtem vizualizálni, hogy a fiúk szépen gyógyulnak, hamar elmúlik a nátha, és végül egészségesen és vidáman játszanak, mennek óvodába.
 De úgy éreztem, nem csak az én ügyem az ő gyógyulásuk, hanem nekik is mielőbb meg kell tanulniuk önmagukon segíteni, úgyhogy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem nekik mesélni a kis Egészségmanóról. Egészségmanója mindenkinek van és mindenkinek másmilyen (a fiúk rögtön ki is találták, hogy egyiküknek a Kisvakond, másikuknak Bob a mester az egészségmanója, én azt mondtam, hogy nekem egy pici doktorbácsi). Ez a pici jó barát mindig megjelenik, amikor betegek vagyunk, rosszul érezzük magunkat, baleset ért, vagy egyszerűen csak szomorúak vagyunk, és segít, meggyógyít bennünket. Ha kell, tud hívni még egyéb segítőket, vagy meg tudja sokszorozni önmagát. Bemegy a fájó, vagy beteg testrészbe, és ott takarít, hegeszt, ragaszt, beken, vagy amit éppen kell. A fent említett megfázáskor a gyerkőcök megkérték Egészségmanójukat, hogy ugorjon be a szájukba, takarítsa ki a torkukat, majd kenje be hűsítő varázskrémmel, valamint takarítsa ki az orrukat.
Mielőtt bárkiben felmerülne, itt nem a gyerkőcök átveréséről van szó. Tudják, hogy ez is egy Anya által kitalált mese (mint sok más is, amit este mondok Nekik), de amíg erről beszélgetünk, addig valóban elképzelik, hogy egy kedves segítő (az immunrendszerük) dolgozik és a beteg testrészük egyre jobban lesz. Nyűglődés helyett a gyógyulásra koncentrálva, a mese, az együtt töltött idő, és a jó hangulat gyógyító hatását kihasználva azóta tényleg gyorsabban esünk túl minden betegségen. Sikerült már ezzel a módszerrel megszüntetni asztmás rohamot, elmulasztani hasfájást, nagyon gyorsan megnyugodni tomboló hisztiből, eleséskor nem megijedni a vérző sebtől (a vérzéselállításról még majd írok).

És ez még csak az első lépésünk volt ezen az úton...

Egyre jobban...

Hogy miben segített nekünk az agykontroll?

Lassan ott tartunk, hogy könnyebb lenne felsorolni azt, hogy miben nem. Végülis lottó ötösünk még nem volt…a Maratont sem futottam még le…De komolyra fordítva a szót, abban nem segített még az agykontroll, amit még nem próbáltunk. Ami célt (vagy részcélt) kitűztünk magunk elé, el tudtuk hinni, hogy sikerül és ki tudtunk mellette tartani, azt sikerült elérni (vagy nagyon közel vagyunk az eléréséhez), amennyiben igazán vágytunk rá.

A harmadik szivárvány

Ebben a bejegyzésben némi magyarázattal szolgálok a blogom címével és mottójával kapcsolatban.

Okosító torna csoportban

Egy régebbi bejegyzésemben részletesen írtam a TSMT tornával kapcsolatos tapasztalataimról, ott az egyéni tornát mutattam be. Az otthoni program tökéletes kiegészítője a csoportos TSMT torna, hiszen itt a különböző mozgásformák terápiás hatása mellett ott van számos, csak csoportban végezhető fejlesztő játék, tevékenység (a fogócska különböző formái, kidobók, "féltek-e a farkastól?", "mókusok ki a házból!", stb.), sok-sok olyan feladat, ami  kortársakkal való interakciót, hozzájuk való alkalmazkodást kíván.

Ki vagyok én és miért vagyok itt?

Szervusz Kedves Olvasóm!

Icu vagyok, kétgyermekes anya, feleség, tanár, agykontrollos és útkereső. Nagyobbik fiam, G. egy kicsit más utakat jár, mint a többiek. Kétéves koráig egészségesen fejlődött, ezután viszont számos területen meglassult, megállt a fejlődés, enyhe autizmus spektrumzavar és többféle részképességzavar alakult ki nála, számos érzelmi, viselkedési, egészségügyi problémával kísérve.
G. most lassan 8 éves. Rendkívül okos, kedves, nyugodt, első osztályos (normál iskolában) kisgyermek. Számos területen teljesen, vagy majdnem meggyógyult, behozta kortársait. Kicsit még furcsa, kicsit még más, kicsit még nehezen teremt kapcsolatot, még naivabb, mint a többiek, de megállíthatatlanul fejlődik, és ami még ennél is fontosabb, boldog és kiegyensúlyozott.
Ebben a blogban szeretném Nektek az ide vezető utat bemutatni, mindazt a remek módszert, amelyek hozzásegítették fiunkat a gyógyuláshoz, és mindazt, amelyek jelenleg is segítenek nekünk és még számos sorstársunknak.
A gyermekemmel kapcsolatban menthetetlenül optimista vagyok, úgyhogy nem szándékozom részletezni nehézségeinket, fájdalmainkat, sérelmeinket (főleg a régieket), hiszen a problémák azért vannak, hogy megoldjuk, vagy elengedjük őket. Minden hasonló cipőben járó szülőt szeretnék biztatni arra, hogy higgyen, bízzon, örüljön a legkisebb sikereknek is, legyen büszke a gyermekére, mert így jönnek majd a megoldások is csodás módszerek, nagyszerű pedagógusok, sőt spontán fejlődés formájában.
Lesz itt szó fejlesztésekről, tornáról, homeopátiáról, táplálkozásról, vegyszermentességről, agykontrollról, óvodáról, iskoláról, testvérkérdésről, sikerekről, hétköznapokról és arról, hogy milyen kerek is tud lenni a világ egy nehézségekkel élő gyermekkel is.
Legyenek az itt található információk épülésedre!
Köszönöm, hogy benéztél!

Köszönjük TSMT torna!!!

Egy zseniális magyar találmány a TSMT (tervezett szenzomotoros tréning), mely megváltoztathatja a problémás gyermeket nevelő családok életét. A gyermek a torna során szinte lerázza magáról a nehézségeit, megváltozik a mozgása, viselkedése, arckifejezése, beszéde (akár be is indul, ha még nem beszél), ha már iskolás, javul az írásképe, elhagyja rossz szokásait, pótcselekvéseit, újabb szokásokat vehet fel (pl. elkezd rajzolni, ha eddig nem rajzolt), kinyílik a világ felé. Okosító tornának is nevezik. De nem csak okosít. Gyógyít testet-lelket.

Első bejegyzés:)

Hálás vagyok az autizmussal élő, "kicsit más" gyermekemnek.