Egy lépés hátra

Amikor elkezdtem írni ezt a blogot, azt ígértem, pozitív leszek, nem fejtegetem a problémákat, nem sajnálom magunkat, nem írom le sérelmeinket, negatív tapasztalatainkat. Ehhez eddig is tartottam magam, most sem tervezem másképp, még is úgy érzem, írnom kell arról, hogy mi történik, amikor az embert (remélhetően átmenetileg) elhagyja optimizmusa.

A legoptimistább, legagykontrollosabb, legkiegyensúlyozottabb szülőkkel (itt most problémás/beteg gyermeket nevelő szülőkről beszélek) is előfordulhat, hogy lelkileg a padlóra kerülnek, jöhetnek mélypontok, és jönnek is, főleg az első néhány évben.

Lehet, hogy éppen a gyermek fejlődése torpan meg egy kicsit (vagy nagyon), lehet, hogy éppen nem hozott eredményt az alkalmazott terápia, hogy az óvodából/iskolából jönnek problémák/sérelmek, idegenek, vagy családtagok "szólnak be" a gyermek viselkedésére, esetleg a szülőt okolva a hiányosságokért, az egészségügy buktatóival, az állami támogatás hiányosságával szembesülünk, vagy olyan sok időnket/energiánkat emészti fel a fejlesztés, diéta és egyebek, hogy párkapcsolatunk válik instabillá. Barátainknak hitt emberek közömbösségével szembesülhetünk, anyagilag megterhelőek lehetnek a terápiák, karrierünk kerülhet veszélybe, mert nem tudunk odakoncentrálni, és még sorolhatnám... Lényeg az, hogy számos olyan esemény, tényező játszik ilyenkor, amelyek mellett nem egyszerű az embernek megőriznie a stabilitását.

Mit tehetünk ilyenkor?

1. Első és legfontosabb: rossz lelkiállapotban ne hozzunk döntést, ne kezdjünk bele új terápiába, ne kezdjünk el kétségbeesve új megoldások után kutatni!
2. Öntsük ki a lelkünket valakinek (ha épp nincs kinek, írjunk naplót), panaszkodjunk, sírjunk, szitkozódjunk nyugodtan, DE csak egyszer!!! Vagyis vigyázzunk arra, hogy ezen túl ne szóljon minden napunk az önsajnálatról és a panaszkodásról! Hiszen a folyamatos sok-sok negatív gondolat, érzelem negatív történéseket vonz maga után, ennek ellenkezője pedig segít kilábalni a problémás helyzetekből.
3. Lépjünk egy kicsit hátra! Távolodjunk el gyermekünk problémájától (és a sajátjainktól), ne akarjuk megoldani! 
4. Az előző ponthoz nagy segítség, ha keresünk valamit, ami teljesen független gyermekünktől és ami kikapcsol. Még akkor is, ha nincs semmi időnk és kedvünk kikapcsolódni. Az, hogy mit találunk, egyénenként változó lehet. Elkezdhetünk sportolni, beiratkozhatunk nyelvtanfolyamra, kereshetünk valami kreatív tevékenységet, elutazhatunk gyerekek nélkül egy hétvégére valahova, újranézhetjük néhány kedvenc filmünket,. Fontos, hogy olyan tevékenységet találjunk, ami tényleg kizökkent, ami szabályosan kiemel a mindennapi mókuskerékből!

Fontos, hogy tudd, ezek a mélypontok, ezek a "nem bírom tovább" érzések teljesen normálisak, és sokszor ezek visznek előre, egy-egy ilyen krízis után következhet egy-egy nagyobb előrelépés! Persze ha ilyenkor hátra tudunk lépni :-).

És ne felejtsd! "A felhők fölött mindig kék az ég!"