Kedves olvasóm, ha lelkes agykontrollos vagy, és pontosan tudod, mert megtapasztaltad, hogy a gondolat ereje hegyeket mozgathat meg, akkor elnézést, amiért több bejegyzésemben is azt igyekszem bizonyítani, hogy az agykontroll működik. Bár úgy tapasztaltam, sikertörténeteket agykontrollos "öreg rókák" is szeretnek hallani.
Régebbi bejegyzéseimben már említettem az agykontrollt, melyet "kicsit más" gyermekemnek köszönhetően ismertem meg, és a tanfolyam elvégzése életem egyik legjobb döntésének bizonyult..
A sok-sok hasznos technikát szinte mind adaptálni tudtam a gyereknevelésben is, gyermekem gyógyulásának elősegítésében is.
Most egy az Agykontroll Ultrán (egy hétvégés továbbképző tanfolyam agykontrollosoknak) tanult technikáról mesélnék, a vízprogramozásról. Ez a módszer már akkor is kedvencem volt, amikor még nem végeztem Ultrát. Valahol hallottam róla, utána néztem és működött. És működik azóta is.
A víz egy csodálatos, ősi anyag Földünkön, maga az élet, szervezetünk legfőbb összetevője, egy nagyszerű információhordozó. "Néha a szívnek is jó a víz."-mondta a Kis Herceg is a maga bájos, gyermekien komoly bölcsességével.
A víz programozása során gondolati energiánkkal megváltoztatjuk a víz kristályszerkezetét, ezáltal információt rejtünk el benne, amit megkap az aki megissza a vizet. Az információ szólhat arról, hogy az illető gyógyuljon meg egy betegségéből, hogy oldódjon meg valamely lelki, vagy egyéb problémája, hogy emelkedjen az energiaszintje, javuljon a hangulata, ne kívánja az alkoholt, vagy cigarettát, aludjon nyugodtabban, és még sorolhatnám.
A programozás maga úgy történik, hogy két kezünk közé fogjuk a vizet a homlokunkhoz közel, szintünkre megyünk, és azt vizualizáljuk, hogy homlokunkból és két kezünkből kékesfehér fény, tiszta gondolati energia áramlik a vízbe, és az ettől egyre fényesebb, ragyogóbb lesz. Majd elképzeljük, ahogy ismerősünk (vagy mi magunk) iszik a vízből, az eljut a beteg szerv(ek)hez, vagy átjárja a testet és gyógyítja azt. Majd elképzeljük szerettünket (vagy magunkat) teljesen egészségesnek, elképzeljük, hogy teljesült, amit programoztunk (pl. gyermekünk már nyugodtan átalussza az éjszakát).
Saját siker:
Fiam egészen pici kora óta nagyon sokat szenvedett légúti megbetegedésektől (is). Több olyan telünk volt, amikor szinte folyamatosan folyt az orra és/vagy köhögött, de legalábbis nálunk a megfázás mindig minimum két hétig tartott. Egyvégtében tüsszögéssel, levertséggel indult, majd berekedés, köhögés, néha befulladás volt a program. A diéta már rengeteget javított ezen az állapoton, jóval ritkásabbá, gyorsabb lefolyásúvá tette a légúti betegségeket. De amióta ezekben az esetekben programozott vizet itatok vele (kb. fél-1 litert), 12 órán belül teljesen eltűnnek, vagy minimálisra csökkennek a tünetek (ebben az esetben ha tovább itatom vele a programozott vizet, másnapra teljes a gyógyulás).
Elég őrülten hangzik? Igen, így visszaolvasva még nekem is. De mit csináljak, ha egyszer így van?! Ez működik és kész!
De Domján László szavait idézve ne hidd el nekem! Inkább próbáld ki!
A víz csodálatos erejéről és Masaru Emoto kísérleteiről olvashatsz például itt is, vagy itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Szia!
Szeretném, ha megjegyzéseiddel, hozzászólásaiddal segítenél nekem kitalálni, hogy mi is az, ami az olvasóimat legjobban érdekli, mi is az, amiben segíteni tudnék?