Nyugi! :-)

A napokban ezen a blogon olvastam az "aggódáspiramisról". Eszerint mindig a legnagyobb kaliberű dolgok miatt aggódunk, például ha éppen kirúgtak az állásunkból, akkor valószínűleg nem amiatt aggódunk, hogy nincs kitakarítva a nappali, és mi lesz, ha valaki váratlanul betoppan.
Elgondolkodtam, hogy vajon így van-e ez minden esetben, például ha van egy nem egészségesen fejlődő gyermeked, akkor ezzel egy csomó aggódnivaló kikerül a látótérből?


Igen, amióta előjöttek/kiderültek a fiam nehézségei, azóta valóban tudok mosolyogni régi önmagamon, hogy mi mindenből csináltam problémát, meg titokban valóban tudok mosolyogni szülőkön is, akik reszketnek azért, mert mentálisan-fizikailag makk egészséges gyermekük nem "színötös" az iskolában, nem tanult meg még 14 éves korára profin két nyelvet, nem akar verset mondani az évzárón, stb.
Ez persze nem azt jelenti, hogy nevetségesnek tartom a szülői aggódást, és hogy én nem aggódok semmin.
Inkább azt mondanám, hogy arra tanított meg a fiam, hogy ami fölött nincs közvetlen befolyásom, amiatt ne aggódjak.

Ez a gyakorlatban így néz ki:

Van a gyermekemnek jó néhány nehézsége, melyekben segíteni kell, hogy minőségi életet tudjon élni. De ezek közül sok nehézsége olyan, amin nem lehet közvetlen módon segíteni. Nem mehetek el helyette az iskolába és nem barátkozhatok helyette, nem védhetem meg magam helyette ha csúfolják, nem tudok helyette jól aludni éjszaka, nem tudok helyette "normálisan" viselkedni, nem tudok helyette megtanulni írni...

Viszont támogathatom a háttérből számos módszerrel: diétával, fejlesztő tornával, mozgással, homeopátiával, kineziológiával, egyéni fejlesztéssel, agykontrollal, pozitív gondolkodással és még rengeteg dologgal (sok fantasztikus módszerről még én sem tudok).

Az, hogy ezen segítségek hatására melyik lépést teszi meg először, és melyiket azután a gyermek, arra általában nincs befolyásunk. Viszont nagyon fontos, hogy észrevegyük, ha megtett egy lépést. Ne aggódjunk! Ő pontosan azt a lépést teszi meg, ami éppen következik. És ha kitartóak vagyunk és elég pozitívan állunk a dolgokhoz, szépen sorban meg fogja tenni a szükséges lépéseket. Rengeteg készséget el fog sajátítani anélkül, hogy görcsösen koncentrálnánk épp arra a készségre.

Saját példák:

• TSMT tornáztunk és egyszer csak elmaradt egy rakás autisztikus tünet
• Moksa Elixírt szedett, és egyszer csak átaludta az éjszakát
• diétázni kezdtünk és egyszer csak azt a visszajelzést kaptuk az iskolából, hogy most már figyel, jelen van egész órán, önállóan dolgozik
• elkezdtünk úszni és letisztultabbá, árnyaltabbá vált a beszéde, kommunikációja
• gyöngyöt fűztünk sokat és kialakult a ceruzafogása

És még valami. Ne aggódj! A gyerek "magától" is fejlődik. "Csak" attól, hogy közösségbe jár, hogy emberekkel találkozik, hogy helyzetekbe kerül, hogy telik az idő...