Uram, adj türelmet...

"Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet,És adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni."

Aki járt már Domján Laci tanfolyamán, vagy előadásán, annak ismerős lehet ez az idézet, ami részlet egy Assisi Szent Ferenctől származtatott gyönyörű imából. Vannak időszakok, amikor sokat mantrázom ezt magamban. Nagyon egyszerűnek tűnik, mégis ha belegondolunk, ebben a fohászban benne rejlik az emberi lét bonyolultsága, ugyanakkor a lelki béke, a kiegyensúlyozottság legfontosabb titka.

Bár egykor magyar tanár is voltam, nem szeretek mélységesen igaz idézeteket, verseket boncolgatni, elemezgetni, hiszen azok minden olvasójukra egyénileg kell, hogy hassanak, a katarzis egy saját élmény, más ember belemagyarázása nem idézheti elő.

Javaslom, ha tetszik, ha magadénak érzed, ismételgesd te is magadban, vagy írd le és tedd ki jól látható helyre, vagy állítsd be a számítógépre kezdő képnek. Egy-egy ilyen gyógyító erejű idézet szinte észrevétlenül hozhat magával megnyugvást, felismeréseket, megoldásokat, elengedni tudást.

Elmondom, hogy bennem milyen gondolatokat ébresztenek e sorok. Valószínű, hogy benned egészen mást.

Nehéz felismerni a megváltoztatható és megváltoztathatatlan közötti különbséget. Én azzal egészíteném ki ezt a gondolatot, hogy ismerjük fel, mi az, amin jelenlegi tudásunk szerint változtatni tudunk. Sok betegségről, rendellenességről állítja azt az orvostudomány, hogy gyógyíthatatlan, többek között az autizmusról is. Nem mondom azt, hogy dugjuk a fejünket a homokba és kergessünk hiú ábrándokat, de gondoljunk bele, hogy a nyugati orvoslás története folyamán hány gyógyíthatatlannak hitt betegség ellenszerére, okára, gyógymódjára jöttek már rá! 

Illetve hány olyan betegség van, amelyet a hagyományos orvoslás gyógyíthatatlannak tart, miközben pl. a homeopátia, az új medicina(biologika), a fitoterápia, és egyéb alternatív gyógyító módszerek már régen ismerik a megoldást, és számos ezeknek köszönhető gyógyulásról találunk beszámolókat. Ezeket az orvostudomány csodaszámba menő spontán gyógyulásoknak könyveli el, de a gyógyult betegek, családjaik és segítőik tudják, hogy bizony itt nem spontán történtek a dolgok (bár az is előfordul), hanem kemény munka, gyógyulni akarás állt a háttérben.

Tehát inkább azt mondanám, „az orvostudomány jelenlegi tudása szerint nem gyógyítható”. Ezzel nyitva hagyom a lehetőségét mindenféle egyéb, vagy jövőbeli megoldásnak, ugyanakkor elfogadom a pillanatnyi helyzetet...

Igen, előfordulhat az is, hogy valamely nehézséggel élete végéig együtt kell élnie a gyermeknek.

Előfordulhat, hogy bizonyos dolgokban valóban nincs választásunk. De egy valamiben biztosan van: abban, hogy hogyan éljük meg mindezt. Hogy gyermekünk felé optimizmust, életörömet, megoldáscentrikusságot, lelki békét, vagy megkeseredettséget, dühöt, fásultságot sugárzunk. Hogy megmutatjuk-e neki az utat a problémájával együtt is teljes, kiegyensúlyozott élethez, vagy azt közvetítjük, hogy bizony ezzel a nehézséggel nem lehet sikeres, boldog életet élni. Hogy ellenségnek tekintjük-e a külvilágot, vagy a negatív tapasztalatokra nem fókuszálva megkeressük a külvilágban is szövetségeseinket.

Fontos tudunk, hogy hozzáállásunk megváltoztatásával gyermekünk hozzáállása, énképe is változik. Nem baj, ha tisztában van hiányosságaival, nehézségeivel, de azzal is tisztában kell lennie, hogy a boldog, teljes élet rajta is múlik.